A tanár belső tartása és a négy tanári erény

Kedves Barátaink!

Július első hetében Kassán szervez az IAO egy pedagógiai konferenciát, amelyre titeket is várunk. A tanév lezárását egy közös ünnepléssel, töltődéssel, kisebb és nagyobb csoportban történő előadásokkal és interaktív szakmai munkával, illetve délutáni művészeti workshopon való részvételi lehetőséggel tervezzük.  Az idei IAO konferenciát a szervezők inkább egy Waldorf tanár fesztiválként képzelik el, esténként közös programokkal, kapcsolatépítés és találkozások lehetőségével.

Nagy örömünkre Christof Wiechert elfogadta meghívásunkat, így a reggeli nagy előadásokat ő tartja 5 napon keresztül.

A konferencia nyelve német és angol lesz, de a reggeli előadásokat magyarra is lefordítjuk, igény esetén. Kérlek benneteket, hogy a jelentkezési lap megjegyzés (Bemerkungen/ Comments) kérdéséhez írjátok be, ha szeretnétek tolmácsolást Christof Wiechert előadásához. Az elméleti kurzusoknál, illetve a művészeti műhelymunkán egymást tudjátok segíteni a fordításban.

A szállás vasárnaptól-péntekig (5 éjszaka) 155 Euro, ami a reggeli árát is tartalmazza. A konferencián való részvétel, illetve az ebéd és vacsora költségeit az IAO fedezi, így a résztvevőknek ingyenes.

Az utazáshoz lehet támogatást kérni, ezt rövid levélben jelezzétek nekem a várható költségek megjelölésével.

Mivel ez a konferencia egész Közel-Kelet-Európa országaiból várja a tanárokat, gyorsan kell jelentkezni az alábbi linken keresztül elérhető űrlapon:

jelentkezési lap

Kérdés esetén keressetek bizalommal, találkozunk Kassán.

Somorjai-Pálvölgyi Nóra, IAO képviselő, Tel: 06202999985

Email: palvolgyi.nora@waldorf.hu

A tanár belső tartása és a négy tanári erény- friss információk 

Waldorf-nyelvtanárok Műhelye

Médiatudatosság és digitális eszközhasználat a Waldorf-pedagógiában

Kedves Kollégák, kedves Szülők!
Szeretettel várunk Benneteket 2024. február 9-10-én és 23-24-én a Médiatudatosság és digitális eszközhasználat képzésen. A képzés 34 órában, megújult formában indul a Waldorf Ház Pedagógiai Szolgáltató Intézet és a Waldorf Pedagógiai Intézet közös szervezésében. 
Várjuk az osztálytanítókat, bármely szakos tanárokat, óvónőket, szülőket, és várjuk azokat, 
– akik fontosnak tartják, hogy értsük egymást, értsük, miben és hogyan is élünk, hogyan kellene élnünk, 
– akik minél tudatosabban szeretnének eligazodni a média és a digitális terek világában.
 
A képzés díja: 40.000 Ft
Helyszín: Waldorf Pedagógiai Intézet, Solymár József Attila u. 41.
 
A képzés programjáról bővebben az órarendből és a tájékoztatóból lehet olvasni.
Várunk benneteket, üdvözlettel: Demkó Marianna

Boldog, békés Ünnepeket!

“UTAK A MINŐSÉGHEZ” 60 órás akkreditál továbbképzés 2024.

Kedves Kollégák!

Ősszel hirdettük meg legújabb 60 órás akkreditált képzésünket, melyre akkor nem volt annyi jelentkező, hogy biztonsággal vállalhassuk a lebonyolítást.

Most mégis úgy gondoljuk, hogy fontos ezt a képzést megtartani azok számára, akikben a meghirdetés óta, vagy az előttünk álló 12 szent éjszaka alatt megszületik  az elhatározás, hogy mélyebben megismerjék az önigazgató szervezeti működés kultúráját.

Ezen a képzésen olyan elméleti és gyakorlati tudást kínálunk,  amely segítségével megérthetővé válnak a szociális térben ható törvényszerűségek és kezelhetővé a közösségekben működő erők.

A tavalyi képzést kiegészítjük egy új nézőponttal, a Bizalom területével, mely áthatja szervezeteink működésének minden rétegét. Szándékunk, hogy a különböző munkaterületeket a Bizalom építő és alakító erőinek szemszögéből világítsuk meg.

Az önigazgatás nagyon új szervezeti forma, nincs benne nagy gyakorlatunk, nincsenek előttünk jól működő példák, akiktől könnyen elsajátíthatnánk, hogy lehet ezt jól csinálni. Mivel többnyire a hierarchikus működés eszköztárát használjuk, és gyakran az együttműködési képességeink is hiányosak, nagyon sok szervezeti nehézséggel küzdünk, és sokszor megtapasztalhattuk, hogy a legértékesebb pedagógiai munka is felőrlődik ezeken a nehézségeken.

Jó hír azonban, hogy az önigazgató szervezeti működés kultúrája megtanulható. Ha ismerjük és tudatosítjuk azokat a törvényszerűségeket, amik az ember-ember közötti kapcsolatokban hatnak, akkor megtalálhatjuk az adott helyzetre leginkább illő megoldásokat, és fejleszthetjük az ehhez szükséges képességeinket. Természetesen nem lehet varázsütésre minden problémát megoldani, de el lehet kezdeni egy olyan tanulási folyamatot, amivel elérhető, hogy egyre kevesebb tudatlanságból vagy gyengeségből eredő problémánk legyen.

Az “Utak a minőséghez” eljárás 60 órás akkreditált képzésével nem a szokásos minőségirányítási rendszerek folyamatszabályozási metódusát kínáljuk, hanem egy olyan szemléletmódot, melynek segítségével a közösségeink elindulhatnak a szociális tudatossághoz és így az egészséges önigazgató működéshez vezető úton.

Várjuk a képzésre mindazokat, akik úgy érzik, szeretnének tenni intézményeinkben az együttműködés képességének erősödéséért.

Várjuk azokat, akik most szeretnének megismerkedni az eljárással, és azokat is, akik már találkoztak vele, hallottak róla, mert reméljük, hogy a Bizalom szemszögéből rátekintve új felismerésekkel gazdagodhatnak.

Szaktanári Műhelyek

Kedves Kollégák!

Az őszi Szaktanári műhelyekre várjuk jelentkezéseiteket. Elsősorban a felső tagozatos kollégák szoktak találkozni ezeken a műhelyeken, de a lehetőség nyitott az általános iskolákban oktató tanárok számára is.

A Szaktanári műhely egy olyan szabad teret kíván biztosítani a résztvevőknek, amely lehetőséget ad az azonos tantárgyat tanító szaktanárok, vagy az azonos témában érdeklődők számára a szaktárgyukhoz, témához kapcsolódó szellemi-pedagógiai, módszertani kérdések, tapasztalatok megosztására, vagy olyan közös témák felvetésére, megbeszélésére, mely a tantárgyakon túl támogatja a Waldorf-iskolák munkáját. Előre egyeztetve lehetőség van külsős vendéget is hívni egy-egy témára.

A jelentkezési lapban felkínált tantárgyakat szeretnénk indítani:

– Gyermek-, és ifjúságvédelem – Champier Ágnes

– Magyar – Bagladi Orsolya, Illés Zoltán

– Matematika – Sass Balázs

– Rajz-festés-képzőművészet-művészettörténet – Dukay Zsófia

– Tanulásmódszertan – Demkó Marianna, Janovics Judit

– Természettudományok (elsősorban biológia, kémia) igény esetén – Béldi Melinda

– Történelem – Janky Lelle, Buzási Béla (decemberi időpontban szerveződik, kérlek ezen az email címen érdeklődj: buzasi.bela@prwk.hu)

Indulhatnak más szakcsoportok, témacsoportok is, amennyiben erre van igény. Bátran jelentkezz, írd le kérdésed, témád, mert lehetséges, hogy nem vagy egyedül ezzel. A műhely indulása előtt a jelentkezők számára fogom jelezni, hogy mely csoportok fognak biztosan indulni.

Mindennapi élet a Waldorf-óvodában

Márföldi Erika: A láthatón túl – a Mihály időszak és az óvodás gyermekek

“Amikor az év körforgásán gondolkodunk, szerteágazó szempontok lehetnek, hogy mit tekintünk kezdetnek. Olyan, mint a felfele tekeredő rugó vagy a DNS lánc, bárhol elkezdem nézni, onnan megint valami új nézőpontot látok. Gyerekkorunkban az évszakokat a tél-tavasz-nyár-ősz egymásutániságával rögzítették belénk szüleink, nevelőink. Ha Rudolf Steiner lélekkalendáriumát nézzük, ő tavasszal kezdi a Spruchokat. De a hónap erényeit a klasszikus hónap felosztással, januárral indítja. Ha az iskolásokat nézzük, nekik a nyár a kezdet, mert akkortól már egy osztállyal magasabbra helyezik magukat. Ha pedig a nevelési rendszert tekintjük, ott az ősz a nevelési, tanítási év kezdete. …” Az írás IDE kattintva olvasható.

Megjelent a Michaeliták c. lap 2023/3. – Mihály napi számában (34-39. o.)

Összefogás a gyermekekért konferencia

Kedves Kollégák, kedves Szülők!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt az szeptember 22-24-én a Kispesti Waldorf Iskolában, ahol megrendezésre kerül az ÖSSZEFOGÁS A GYERMEKEKÉRT KONFERENCIA. A regisztrációs felületet megnyitottuk, az alábbi jelentkezésre kattintva lehet jelentkezni:

Összefogás Konferencia – jelentkezés

A konferenciával kapcsolatos híreket folyamatosan frissítjük. A legfrissebb információk a https://antropozofia.org/ honlapon már elérhetőek. Jelentkezési határidő: 2023. szeptember 17. A jelentkezések feldolgozása a jelentkezések beérkezésének sorrendjében történik, a konferencia maximális létszámának figyelembe vételével. Helyhiány miatt kimaradó jelentkezők várólistára kerülnek. Jelentkezni a határidő lejárta után is lehetséges. Akik így tesznek, mindenképpen kapnak értesítést, hogy van a még hely.

Részvételi díj 3 napra: 20.000 Ft

Napi díjak:

  1. napra – szeptember 22. – 7.000 Ft
  2. napra – szeptember 23. – 12.000 Ft
  3. napra – szeptember 24. – 7.000 Ft

Támogatói jegyek: 25.000 Ft/ 30.000 Ft/40.000 Ft. Lehetőség van ennél magasabb összegű támogatói jegy vásárlására is. A támogatói jegyekből befolyt összegből azokat a jelentkezőket támogatjuk, akik szeretnének részt venni a konferencián, de anyagi lehetőségeik korlátozottak.

A számlázáshoz szükséges adatokat az alábbi kérdőívben szükséges megadni. A számlát elektronikus úton, a számlakérés adatainál megadott email címre küldjük. A képzés díját kérjük átutalni az előzetesen megküldött számlán megadott bankszámlára. Közleményként kérjük feltüntetni a Waldorf Háztól kapott számla sorszámát (WH23/xxxx)!

Lemondást kizárólag írásban fogadunk el 2023. augusztus 31-ig a konferencia@waldorf.hu  email címen. Ezt követően nem áll módunkban lemondást elfogadni, és eltekinteni a részvételi díj visszafizetésétől. A részvételi díj ki nem egyenlítése nem minősül lemondásnak.

A konferencia a Waldorf Ház Pedagógiai Szolgáltató Intézet, a Magyar Waldorf Szövetség, a Magyar Antropozófiai Társaság, a Szabad Szellemtudományi Főiskola Pedagógiai és Orvosi Szekcióinak Magyarországi Tagozatai közös szervezésében kerül megrendezésre.

Szeretettel várunk Benneteket, kérjük, figyeljék a honlapokat, levelezőlistákat. Az étkezéssel, szállással  kapcsolatos tudnivalókat ezeken a felületeken lehet majd elérni.

A szervezőcsapat nevében: Demkó Marianna

„Utak a minőséghez” – a minőségi munka külső és belső feltételei